2. fejezet

*Nem birtokoljuk a szereplőket, nem is ismerjük őket, a művünk kitaláció alapján készült és életünk első szerepjátéka ehhez mérten nézzétek. Egyébként a kékkel jelzett szöveg Yoongit, a másik pedig értelemszerűen Taehyungot takarja.*

- Most már lássatok hozza a dolgozathoz, ne húzzátok az időt... - csaptam össze tenyerem, mire az egész osztály megrezzent és megrökönyödött pillantásokkal "jutalmaztak".

 Nem értettek a szituációt... kis szemetek.

- Ott az előző dolgozatotok előttetek… gyerünk, találjátok fel magatokat! Nem kerek sokat csak a mai óra anyagát! - magyaráztam fintorogva.

Muszáj volt egy kis időt szereznem... Taehyung reakciója felül múlta minden várakozásomat, jobban beindított, mint gondoltam. Ahogy elégedetten fürkészte kidolgozott felsőtestem és önkéntelenül beharapta száját... én is hasonló kép akarok tenni. Felrobbanni készült a fejem, valamit tennem kellett, így míg a sok idióta az általam előírt utasításokat követte (persze mindenki a csilivili új i-phoneját használva) előhalásztam Taehyung régi dolgozatát és szépen ívelt betűkkel a következő sorokat írtam rá:

Azt hiszem, van egy kis megbeszélni valónk óra után a szertárban Mr. Kim!

Elégedetten bámultam kreálmányom, majd a teljesen pulóverébe burkolózott fiú elé nyomtam, aki csak meglepődve vette el tőlem a "dolgozat papírt".

Teljesen ledöbbentem. Mi a jó büdös élet folyik itt? Kérdőn néztem a tanáromra, de ő már teljesen máshol járt, elkalandoztak messze a gondolatai. Visszagubózódtam pulóverembe és ismét becsuktam a szemem. Megrettentem a saját reakciómon, nem értettem, hogy miért reagál a testem mindig így az ő közelségére. Miért váltja ezt ki belőlem? Félelem, düh és kíváncsiság tombolt bennem. És egy újabb kérdés. Ő miért csinálja ezt velem. A hangos csengőszó zökkentett ki gondolataimból. Mindenki visszaadta a lapot nekem, szóval így is úgy is meg kell látogatnom Mr. Mint. Pedig most mindenki más társaságára vágytam volna csak az övére nem. Összeszedtem a cuccaimat és elindultam én is a többiek után. Ám a folyosón valaki a nyakamba ugrott.

- Ashhh Jungkook! Hagyjál most nincs hozzád hangulatom.

- De Hyuuuung! - karolt belém és így jött velem tovább- Mi volt az a kis jelenet az órán?

- Nem tudom, de ha lehet, egyszer megverem azt az embert!

Barátom erre hangos nevetésben tört ki és elkezdte csapkodni a hátamat.

- Hyung, te egy légynek sem tudnál ártani, nem hogy Mr. Mint megverni.

- Ch... Pedig igenis menne. - néztem rá dühösen - már a kockáim is megvannak! - mondtam büszkén és Jungkook kezét a hasamra raktam, aki rögtön elkezdett tapogatni.

- Ahh, szóval ezért vagy ilyen népszerű a lányoknál.

 Kissé elpirultam ettől a kijelentéstől és elfordítottam a fejemet.

- Megérkeztünk.

- Hová?

- Azokat le kell adnod nem? - bökött fejével a kezemben lévő dolgozatok felé.

- Ha nem baj nem várlak meg sietnem kell haza, szerencsére ez volt az utolsó óra.

Aprót bólintottam, búcsúzóul intettem neki. Majd kínkeservesen visszafordultam az ajtó felé. Nagy levegőt vettem, és lenyomtam a hideg fém kilincset. 

Elárasztottak a gondolatok... mit fogok tenni ezzel a fiúval, ha egyszer a kezeim köze kapom. Elmélkedéseimből a csengő éles hangja ébresztett fel e s zökkentett vissza a valóságba. Rohamléptekkel indultam meg a szertár fele ott hagyva a sok idiótát a dolgozatokkal. Nem is érdekel, csaljak csak szét az agyukat... a jövőben úgy is megvágom az összeset ha akarom, vagy ha nem is én, de minimum az élet. Semmirekellők. Sokáig tanakodtam, hogy fogadjam Taehyungot és nem tudtam dűlőre jutni. Vajon rögtön támadjam le vagy inkább hagyjam, hogy  kirajzolódjon szépen lassan előtte a történetünk? Inkább a véletlenre hagytam a dolgot. Ahogy esik, úgy puffan... ez volt az én elvem. Azonban túl sokat késik. Csak nem most akarja megjátszani a nekem nem parancsol senki, kemény fiút. Lassan (már-már megalázóan) néztem ki a szertárból hátha fellelem valahol Taehyungot ám, amit akkor láttam teljesen váratlanul ért. Taehyung az egyik idióta haverjával sétált... hogy is hívják Jungkook vagy Jongkook? Mindegy is a lényeg, amiért ölni tudtam volna, amire robbantam, hogy az a kis szaros éppen kiszemeltem hasát tapogatta vészesen közel legnemesebb tagjához... agyamat teljesen elöntötte a szar és azzal a lendülettel csaptam be az ajtót magam mögött... Egy cigaretta... na, az most aztán rettenetesen jól jönne, cseszek a rohadt iskolai szabályokra. Ingerülten húztam elő egy szálat a tartóból és másik kezem mar a gyújtót pattintotta. Ahogy megéreztem a perzselő cigaretta kellemes, ámbár mérgező füstjét, ahogy átszeli torkom majd nagyot szippantottam levegőből és újra tisztán láttam a dolgokat. Azonban kicsi TaeTae éppen ezt a megfelelőnek nem éppen mondható alkalmat választotta az érkezésre. Lemerevedve állt meg az ajtóban, kikerekedett szemekkel és ráadásul tárva nyitva hagyta azt. Hogy lehet valaki ennyire esetlen? Karjánál fogva rángattam be a fiút a szertárba.

- Eszednél vagy? - rivalltam rá miközben bevágtam a hatalmas fémszerkezetet.

 Ingerülten hajamba túrtam és pár szép szálat ki is téptem belőle.

- Ha ezt valaki meglátta...  aaaiiissssh - csóváltam meg a fejem miközben próbáltam lehiggadni- Kérsz belőle? - kérdeztem végül feszülten a megszeppent fiút.

Nos, nem egészen így terveztem a látogatását meg kell hagyni.

Ledöbbenve álltam az ajtóban, és kiguvadó szemekkel bámultam az elém táruló látványt. Elkezdtek cikázni a gondolatok a fejemben. Ki kell használnom ezt a helyzetet, ez egy soha vissza nem térő alkalom. Tanárom berángatott a dohos kis szertárba, ami egyben az ő szentélye is volt. Büdös cigi szag terjengett az egész szobában, ami ingerelni kezdte a szememet és éreztem, hogy a könnycseppjeim gyülekeznek már. És ráadásul még meg is kínál vele. Azzal, amibe ő már beleszívott. Ha elfogadnám, akkor az egy közvetett csók lenne.

 - Ahh Taehyung térj vissza, ne kalandozz el. Válaszként megráztam a fejem és tovább bámultam rá kérdő tekintettel. Aprót bólintott majd az ablakhoz sétált és a kinti tájat kezdte el szemlélni. Lassan nagyon óvatosan előhalásztam a zsebemből a telefonom és a lehető leg-feltűnésmentesebben megpróbáltam lefotózni a cigiző Yoon Git. A kínos csendet a kamera hangja törte meg. Neeee... Ekkora nyomorék még én sem lehetek. Egy ilyen lehetőséget elszalasztani basszus. Itt volt a tökéletes alkalom arra, hogy megzsarolhassam ezt a beképzelt alakot, erre elcseszem. Pedig még ki is rúgathattam volna ezzel a képpel. Társaságom kíváncsian néz felém, de én nem bírtam állni pillantását, lesütött szemekkel a padlót kezdem el fixírozni. Cipőinek hangos koppanása lett az egyetlen zajforrás, de az is elhalkul, amint odaér elém. Egy hosszat szív a cigijéből, majd az egész füstöt az arcomba fújja. Majd lassan odahajol a fülemhez és fenyegetően suttogni kezd. 

Ez a fiú maga volt az ártatlanság... Nem csak hogy elutasította nagylelkű szándékom, de meg a szemei is könnyesek lettek. Imádnivaló ugyan akkor egy kicsit kiábrándító is. Hagynom kell megnyugodni, így semmit sem tudok vele kezdeni, ráadásul nekem is szükségem van erre a megváltást jelentő szálra. A lehető legnyugodtabban haladtam az ablak fele, hogy ne bántsam annyira Taehyungot a füsttel és kifele bámultam Szöul nyüzsgő utcáira. Hagytam, hogy a csend falat állítson közénk és abszolút nem zavart... ez a hely tökéletes szigeteléssel bírt, semmi fele zaj nem szűrődött be és én ezt rettentő mód elveztem.... A megnyugtató csend végre ez után a hosszú nap után mámorítóan hatott rám. Illetve hatott volna, ha egy kellemetlen pittyegő hang meg nem zavarja. Tökéletesen ismertem ezt a hangot.... a picsába is mit gondolt ez a hülye gyerek? Le akart fotózni, be akart mártani, míg én hátat fordítok neki? Idióta barom.... illetve vagyok én. Hogy hagyhattam, hogy ilyesmi megtörténjen? Na de a rossz fiúk büntetést érdemelnek, ez a világ rendje. Hirtelen gondolataim hatásara lusta mosoly kúszik arcomra. Kimért léptekkel indulok meg a földet erősen fixírozó fiúhoz majd megállva előtte egy utolsó nagyot szívok cigarettámból és a füstöt képébe fújom.

- Ugyan kicsi Taehyung.... ha szeretned meg pózolok is - suttogtam fülébe.

Taehyungot kirázta a hideg ezt tisztán láttam, de nem tudtam eldönteni, hogy hogy élheti meg ezt az egészet ,azonban per pillanat teljesen leszartam az egészet, inkább lassan alkarja menten lecsúsztatva kezem kivettem telefonját kezéből. Igyekeztem nem tudomást venni a csukott szemű telt ajkú fiúról, akit teljes mértékben megkívántam és inkább előbb eredeti tervemmel maradni miszerint kitörlöm azt a tetves képet magamról. Óvatosan kicsúsztattam telefonját kezei közül és cigarettámat számba véve kezdtem el keresni az ominózus képet. Nem kellett sokat kutatnom pár pillanat alatt megtaláltam... egy elmosódott amatőr kép volt, amin semmi sem látszott csak hogy az ablak előtt állok és a tájra meresztem pillantásom. Nem tetszett ez a kép így hat fogtam és a delete gombot megnyomva kitöröltem majd beálltam egy gyors szelkához angyali mosolyomat megvillantva a kamerának kezemben a cigivel. Tündéri lett mit ne mondjak. Taehyung pedig a fényképező hangjára aktivizálta végre magát... kapálózva próbálta elvenni a telefonját tőlem azonban az asztalra felugorva állítottam be neki a képet, sunyin háttérképnek és hirtelen ötlettől vezérelve lezárva azt, szűk farmeromat kigombolva annak belsejébe ejtettem az aprónak nem épp mondható kütyüt.

 - Kell kicsi Taehyung? - kérdeztem leugorva mellé - Akkor vedd el! - szólítottam fel miközben ajkaim vészesen közel értek arcához.

1. fejezet (Ízelítő)

*Nem birtokoljuk a szereplőket, nem is ismerjük őket a művünk kitaláció alapján készült és életünk első szerepjátéka ehhez mérten nézzétek. Egyébként a kékkel jelzett szöveg Yoongit, a másik pedig értelemszerűen Taehyungot takarja.*

Szóval ez is csak egy ugyan olyan unalmas nap mint a többi... semmi sem történik velem. Szívás, hogy a tanár állast választottam... a monotonitás, az a sok neveletlen kölyök.

-Aiiishh- vakartam meg a fejemet idióta gondolataimból kirángatva magam, hogy nekikezdjek az újabb 45 perc kínszenvedésnek. Komolyan már néha saját magam is untatom. Hosszú léptekkel rontottam be a terembe késve, haragudva a sorsra, az univerzumra, a világra, mindenre. Azonban hirtelen eszembe ötlött miért is éri meg nekem ez az egész. A csillogó szemű fiú az első padsorban...

Hangos ajtócsapódás jelezte a tanár jelenlétét a teremben. A visongó lányok szétrebbentek és mindegyikük a helyére somfordált. Unottan támaszkodtam az asztalomon, és az előttem lévő biológia könyvemet tanulmányoztam. Már megint engem nézett. Mit vétettem ez ellen az átkozott tanár ellen? Direkt előre ültet, hogy szívasson, és minden második órán feleltet. Dühös pillantással néztem fel az asztal mögött ülő emberre, aki szokásos módon bámult egy hatalmas vigyorral a képén.

A hatalom... óóóó igeeen. Ez volt a másik dolog amit nagyon élveztem ebben az egészben. Szegény kicsi Taehyung szemében megvetés és undor látszott mikor rám meresztette hosszú pilláit. Ha tudná, hogy ez az egész nem ellene irányul, hogy nem szívatni akarom.... pusztán élvezem, a látványát, a hangját.. minden kis megnyilvánulását, a legördülő izzadság cseppeket homlokán, száján, nyakán melyek ismeretlen irányba vezetnek, meg persze a perzselő tekintetét. A legszebb az egészben hogy nem buta gyerek, sőt nagyon is okos... az a fajta aki valószínűleg lófaszt sem tanul - legalábbis olyan dolgokra mint a biológia- mégis hozza a jelest és meg csak egy csepp erőfeszítésébe sem telik a dolog... mindig is a hideg rázott az ilyen emberektől, azonban a sors fintora (gondolom) hogy ez a taknyos valamiért nagyon felkeltette a figyelmem, és élvezettel gyakorlom felette hatalmam.

Idegesítő. Év elején jött ide ez a tanár és már az első hónapban kiszúrt magának. Kapva kapott az alkalmon, hogy legelőre ültessen és kijelölt tanársegédnek is. Egy rakás plusz munkával jár az egész, és van, hogy egy teljes szünetem rámegy, hogy beszedjem a házi dolgozatokat, amit aztán el kell neki vinnem a tanáriba. Elmélkedésemet az asztalon csattanó papírkupac zavarta meg.

-Oszd ki, és óra után hozd utánam a tanáriba.

Az a pimasz tekintet ismételten arra sarkall hogy bizonyítsak neki. Nálam van az irányítás én vagyok a felettes és én parancsolok. Lehet hogy ha valaki belelátna a fejembe és a piszkos kis gondolataimat Taehyungrol kielemezné, megalománnak mondana... és nos lehet hogy igaza is lenne. Lusta mosoly kúszott arcomra gondolataimtól, és ismét égető késztetést éreztem arra hogy megmutassam neki, ki hordja a gatyát, főképp mikor megláttam, hogy a fiú már rég más fele kalandozik, és teljesen hidegen hagyja jelenlétem.

-Ez így nem működik kicsi Taehyung... nem, nem, nem! - gondoltam magamban miközben lassú léptekkel szeltem át a kettőnk közt lévő távolságot, majd az asztalára borítottam azt a temérdek dolgozatot, amely a szekrényemben csücsül már egy pár hete. A stóc hatalmas csattanása zökkentette ki gondolataiból a fiút, látszott rajta, hisz immár riadtan meresztette rám barna szempárját. Na latod kicsi TaeTae? Előlem nincs menekvés. Mit is hittel amikor elkalandoztál az ÉN órámon. Nehezen adod be a derekad, pedig még a degenerált barátaidról is leválasztottalak. -Oszd ki és óra után hozd utánam a tanáriba!- parancsoltam rá az immár remegő kezű fiúra majd határozottan visszasétáltam "trónomra" és asztalomra feltéve lábaimat, a kis Taehyung formás fenekét bámultam... sosem tudtam megunni. Így hátradőlve gyönyörködve az elem tárulkozó látványban vártam arra, hogy a kis TaeTaenak leesen, az ő dolgozata bizony nálam van.

Hangos csattanással löktem ki magam alól a széket, ami majdnem fel is borult. Nagyon kezd már elegem lenni ebből, hogy folyamatosan csak én vagyok csicskáztatva. Felhúztam a szemöldököm és egy gúnyos mosolyt eresztettem szeretett tanárom felé, majd hátat fordítottam neki, és elkezdtem kiosztani a névre szóló dolgozatokat. Miután az utolsó lap is kikerült a kezemből, kissé csodálkoztam, hogy nem láttam egyik papíron sem a nevemet. Lassan visszacsoszogtam az asztalomhoz, majd kényelmesen leültem és elővettem a fülhallgatómat. Ledőltem a tisztítószer szagú asztalra és becsuktam a szememet. Imádtam zenét hallgatni és nagyon jól is esett jelen pillanatban, megnyugtatott.

Örömmel nyugtázva, hogy Taehyungot a mai nap folyamán sikeresen leépítettem igazítottam egyet nadrágomon. Az a vigyor és tekintet kombó kicsinált, ha nem hajtom végre a céljaimat hamarosan vele, esküszöm megőrülök. Na de Taehyungot kicsit ignorálva kezdtem bele "kötelességembe" az unott fejű bagázsnak. Nem hiszem el hogy ezt csinálom... csak magyarázok magyarázok a semmiért. Kinek beszelek egyáltalán?

-Aisssh inkább szeretnétek hogy V-t szívassam tanítás helyett? - kérdeztem a tömeget, mire az lelkes bólogatásba és kuncogásba kezdett. Én azt hittem ő amolyan menő gyerek az osztályban, mégis mindenki a vesztét akarja.... undorító népség- elmélkedtem miközben felső inggombjaimat kikapcsoltam és lassan az alvást színlelő V fele haladtam. Behajolva elé kaptam ki füléből a kütyüt mely elszigetelt tőle. Kíváncsi voltam mit reagál a közelségemre, a kidolgozott felsőtestem látványára (mar amennyi kilátszik belőle). Taehyung először idegesen kapott fülhallgatója után de aztán valami megváltozott tekintetében.

Ismét az osztály visongása vett körül. Reflex szerűen nyúltam a fülhallgatóm felé, de egy kissé meglepő látvány tárult elém. Egy napbarnított izmos test szépen kidolgozott kockákkal. Bárki megirigyelhetné. Megbabonázva bámultam, szinte ittam a látványt, amit tanárom nyújtott csak nekem. Halk pusmogás futott végig a padok között, a lányok is felfedezték tanárunk csupasz testének látványát és mind az én helyemben akartak lenni. Éreztem a szúrós, féltékeny pillantásokat a hátamban, de még mindig felfedező úton jártam. Egy torokköszörülés zökkentett ki mámoros állapotomból.

-Taehyung, légy szíves elengednéd a csuklóm?

-Ohh, elnézést.- fel sem tűnt, hogy fogom a kezét, sőt szorítottam. Uram atyám, még a körmeimet is belevájtam a bőrébe. Éreztem, hogy vörösödik az arcom és egyre jobban kellemetlen ez a szituáció. Már megint elérte, hogy zavarba hozzon. Mindig ezt csinálja. Fejemre dobtam a kapucnimat és próbáltam minél kisebbre összehúzni magamat. Mr.Min egy ideig még a padom előtt állva bámult, majd összecsapta a tenyerét.

-Most már lássatok neki a dolgozatnak, ne húzzátok az időt!

Végezetül elém is odacsúsztatott egy lapot, de az nem a feladatlap volt, hanem egy általa írt kis üzenet.