1. fejezet (Ízelítő)

*Nem birtokoljuk a szereplőket, nem is ismerjük őket a művünk kitaláció alapján készült és életünk első szerepjátéka ehhez mérten nézzétek. Egyébként a kékkel jelzett szöveg Yoongit, a másik pedig értelemszerűen Taehyungot takarja.*

Szóval ez is csak egy ugyan olyan unalmas nap mint a többi... semmi sem történik velem. Szívás, hogy a tanár állast választottam... a monotonitás, az a sok neveletlen kölyök.

-Aiiishh- vakartam meg a fejemet idióta gondolataimból kirángatva magam, hogy nekikezdjek az újabb 45 perc kínszenvedésnek. Komolyan már néha saját magam is untatom. Hosszú léptekkel rontottam be a terembe késve, haragudva a sorsra, az univerzumra, a világra, mindenre. Azonban hirtelen eszembe ötlött miért is éri meg nekem ez az egész. A csillogó szemű fiú az első padsorban...

Hangos ajtócsapódás jelezte a tanár jelenlétét a teremben. A visongó lányok szétrebbentek és mindegyikük a helyére somfordált. Unottan támaszkodtam az asztalomon, és az előttem lévő biológia könyvemet tanulmányoztam. Már megint engem nézett. Mit vétettem ez ellen az átkozott tanár ellen? Direkt előre ültet, hogy szívasson, és minden második órán feleltet. Dühös pillantással néztem fel az asztal mögött ülő emberre, aki szokásos módon bámult egy hatalmas vigyorral a képén.

A hatalom... óóóó igeeen. Ez volt a másik dolog amit nagyon élveztem ebben az egészben. Szegény kicsi Taehyung szemében megvetés és undor látszott mikor rám meresztette hosszú pilláit. Ha tudná, hogy ez az egész nem ellene irányul, hogy nem szívatni akarom.... pusztán élvezem, a látványát, a hangját.. minden kis megnyilvánulását, a legördülő izzadság cseppeket homlokán, száján, nyakán melyek ismeretlen irányba vezetnek, meg persze a perzselő tekintetét. A legszebb az egészben hogy nem buta gyerek, sőt nagyon is okos... az a fajta aki valószínűleg lófaszt sem tanul - legalábbis olyan dolgokra mint a biológia- mégis hozza a jelest és meg csak egy csepp erőfeszítésébe sem telik a dolog... mindig is a hideg rázott az ilyen emberektől, azonban a sors fintora (gondolom) hogy ez a taknyos valamiért nagyon felkeltette a figyelmem, és élvezettel gyakorlom felette hatalmam.

Idegesítő. Év elején jött ide ez a tanár és már az első hónapban kiszúrt magának. Kapva kapott az alkalmon, hogy legelőre ültessen és kijelölt tanársegédnek is. Egy rakás plusz munkával jár az egész, és van, hogy egy teljes szünetem rámegy, hogy beszedjem a házi dolgozatokat, amit aztán el kell neki vinnem a tanáriba. Elmélkedésemet az asztalon csattanó papírkupac zavarta meg.

-Oszd ki, és óra után hozd utánam a tanáriba.

Az a pimasz tekintet ismételten arra sarkall hogy bizonyítsak neki. Nálam van az irányítás én vagyok a felettes és én parancsolok. Lehet hogy ha valaki belelátna a fejembe és a piszkos kis gondolataimat Taehyungrol kielemezné, megalománnak mondana... és nos lehet hogy igaza is lenne. Lusta mosoly kúszott arcomra gondolataimtól, és ismét égető késztetést éreztem arra hogy megmutassam neki, ki hordja a gatyát, főképp mikor megláttam, hogy a fiú már rég más fele kalandozik, és teljesen hidegen hagyja jelenlétem.

-Ez így nem működik kicsi Taehyung... nem, nem, nem! - gondoltam magamban miközben lassú léptekkel szeltem át a kettőnk közt lévő távolságot, majd az asztalára borítottam azt a temérdek dolgozatot, amely a szekrényemben csücsül már egy pár hete. A stóc hatalmas csattanása zökkentette ki gondolataiból a fiút, látszott rajta, hisz immár riadtan meresztette rám barna szempárját. Na latod kicsi TaeTae? Előlem nincs menekvés. Mit is hittel amikor elkalandoztál az ÉN órámon. Nehezen adod be a derekad, pedig még a degenerált barátaidról is leválasztottalak. -Oszd ki és óra után hozd utánam a tanáriba!- parancsoltam rá az immár remegő kezű fiúra majd határozottan visszasétáltam "trónomra" és asztalomra feltéve lábaimat, a kis Taehyung formás fenekét bámultam... sosem tudtam megunni. Így hátradőlve gyönyörködve az elem tárulkozó látványban vártam arra, hogy a kis TaeTaenak leesen, az ő dolgozata bizony nálam van.

Hangos csattanással löktem ki magam alól a széket, ami majdnem fel is borult. Nagyon kezd már elegem lenni ebből, hogy folyamatosan csak én vagyok csicskáztatva. Felhúztam a szemöldököm és egy gúnyos mosolyt eresztettem szeretett tanárom felé, majd hátat fordítottam neki, és elkezdtem kiosztani a névre szóló dolgozatokat. Miután az utolsó lap is kikerült a kezemből, kissé csodálkoztam, hogy nem láttam egyik papíron sem a nevemet. Lassan visszacsoszogtam az asztalomhoz, majd kényelmesen leültem és elővettem a fülhallgatómat. Ledőltem a tisztítószer szagú asztalra és becsuktam a szememet. Imádtam zenét hallgatni és nagyon jól is esett jelen pillanatban, megnyugtatott.

Örömmel nyugtázva, hogy Taehyungot a mai nap folyamán sikeresen leépítettem igazítottam egyet nadrágomon. Az a vigyor és tekintet kombó kicsinált, ha nem hajtom végre a céljaimat hamarosan vele, esküszöm megőrülök. Na de Taehyungot kicsit ignorálva kezdtem bele "kötelességembe" az unott fejű bagázsnak. Nem hiszem el hogy ezt csinálom... csak magyarázok magyarázok a semmiért. Kinek beszelek egyáltalán?

-Aisssh inkább szeretnétek hogy V-t szívassam tanítás helyett? - kérdeztem a tömeget, mire az lelkes bólogatásba és kuncogásba kezdett. Én azt hittem ő amolyan menő gyerek az osztályban, mégis mindenki a vesztét akarja.... undorító népség- elmélkedtem miközben felső inggombjaimat kikapcsoltam és lassan az alvást színlelő V fele haladtam. Behajolva elé kaptam ki füléből a kütyüt mely elszigetelt tőle. Kíváncsi voltam mit reagál a közelségemre, a kidolgozott felsőtestem látványára (mar amennyi kilátszik belőle). Taehyung először idegesen kapott fülhallgatója után de aztán valami megváltozott tekintetében.

Ismét az osztály visongása vett körül. Reflex szerűen nyúltam a fülhallgatóm felé, de egy kissé meglepő látvány tárult elém. Egy napbarnított izmos test szépen kidolgozott kockákkal. Bárki megirigyelhetné. Megbabonázva bámultam, szinte ittam a látványt, amit tanárom nyújtott csak nekem. Halk pusmogás futott végig a padok között, a lányok is felfedezték tanárunk csupasz testének látványát és mind az én helyemben akartak lenni. Éreztem a szúrós, féltékeny pillantásokat a hátamban, de még mindig felfedező úton jártam. Egy torokköszörülés zökkentett ki mámoros állapotomból.

-Taehyung, légy szíves elengednéd a csuklóm?

-Ohh, elnézést.- fel sem tűnt, hogy fogom a kezét, sőt szorítottam. Uram atyám, még a körmeimet is belevájtam a bőrébe. Éreztem, hogy vörösödik az arcom és egyre jobban kellemetlen ez a szituáció. Már megint elérte, hogy zavarba hozzon. Mindig ezt csinálja. Fejemre dobtam a kapucnimat és próbáltam minél kisebbre összehúzni magamat. Mr.Min egy ideig még a padom előtt állva bámult, majd összecsapta a tenyerét.

-Most már lássatok neki a dolgozatnak, ne húzzátok az időt!

Végezetül elém is odacsúsztatott egy lapot, de az nem a feladatlap volt, hanem egy általa írt kis üzenet.